írta: merras | on Vegyes | Nincs hozzászólás
A Colibri Books és az E-könyv Magyarország szervezésében került megrendezésre a Könyvhét zárónapján egy e-bookról szóló sajtóbeszélgetés, melyen többek között az SFportal E-Book is megjelent. A beszélgetés célja az volt, hogy a sajtó és az érdeklődő könyvkiadók megismerjék az aktuális hazai és nemzetközi helyzetet e-könyv fronton – jómagam azt a feladatot kaptam, hogy a DRM-ről, másolásvédelemről beszéljek.
Ami azért hálás téma, mert már akkor, amikor elindítottuk az SFportal E-Bookot, abban hittünk, hogy a szoftveres másolásvédelem káros és felesleges. Valódi védelmet nem nyújt, hiszen a kalózkodást nem akadályozza – ellenben a fizető vásárlókat igen. Nem gondoljuk, hogy akár technikai, akár jogi úton fel lehetne venni a harcot – szerintünk, és úgy tűnik, egyre több e-könyv kiadó, terjesztő szerint is a normális árazás és a könnyen használható webboltok azok, amik a siker kulcsai lehetnek.
No persze erről meg kell tudnunk győzni a külföldi jogtulajdonosokat is – szerencsére egyre többen hajlanak arra külföldön is, hogy belássák, a DRM nem működik: scifis területről említhetném egyik személyes kedvencemet, a Baen Ebooks oldalát, ahol rengeteg könyv elérhető, szerintem hazai pénztárcával mérve is barátságos áron – és ők évek óta DRM-mentesen üzemelnek. De a Tor/Forge is napokon, heteken belül megújult, szintén DRM-mentes webbolttal fog indulni.
Csordás Attila, akit korábban a Galaktika Magazin kommunikációs vezetőjeként ismertünk, most a megújuló E-könyv Magyarország ügyvezetőjeként szólalt fel, és elmondta, hogy az Egyesült Államokban a teljes könyvpiac harmadát az e-könyvek adják; ettől a szinttől egyelőre még nagyon messzire vagyunk. Dworkyll, az E-könyvolvasó blog szerkesztője szerint tízezres nagyságrendre tehető az e-inkes eszközök száma Magyarországon, míg tabletből százezres lehet ez a szám: az e-olvasásra alkalmas kütyük tehát egyre nagyobb számban jönnek be az országba. (Az NRC kutatása szerint a tablet hazai penetrációja a 18-69 éves magyar internetezők körében 3%, míg az e-könyvolvasó 2% körül van.) Azonban úgy tűnik, hogy a fogyasztói igényeket egyelőre kevés forrás próbálja meg kiszolgálni – mindösszesen párezer cím érhető el a különböző terjesztőknél.
Séllei Aranka, a Digitalbooks ügyvezetője az árazás problémáit igyekezett megvilágítani: szerinte egy bestseller optimális ára szerinte 1500, legfeljebb 2000 Ft lehet, ám komoly nehézséget jelent minden piaci szereplőnek a 27%-os ÁFA, ami az e-könyveket terheli a papírkönyvek 5%-os ÁFÁ-jával szemben.
Kereszthy András, a Hónap Könyve kiadó vezetője többek között az ÁFA-kérdés miatt is összefogást sürgetett a piaci szereplők között. Bár nyilván versenyeznek egymással a különböző piaci szereplők, van sok olyan érdek, amelyekért közösen lehetne, kellene fellépnünk.
A magam részéről abban reménykedem, hogy egy-két éven belül már nem kell ilyen sajtóbeszélgetéseket tartanunk: szeretném, ha gyorsan eljönne az az idő, amikor az e-könyv olyan természetes, magától értetődő része lenne az életünknek, hogy nem kell már felhívni rá a figyelmet. Addig viszont még nekünk is sokat kell dolgoznunk, igyekezni fogunk.
Miyazaki Jun
Tags: Könyvhét
Iratkozz fel a hírlevélre!
Csatlakozz a Facebook közösséghez!
E-könyv csomagok kedvezménnyel!
2,990.00 Ft
Mysterious Universe kezdőcsomag
1,990.00 Ft
Eve Rigel csomag
3,990.00 Ft
Brett Shaw csomag
2,990.00 Ft
Alternatív Budapest csomag
4,900.00 Ft
Anthony Sheenard csomag